Nagyot ütöttek a tőzsdéken a nap végére
Nagy volt a lendület az év elején a világ tőzsdéin, azonban az elmúlt napokban már lassult az emelkedés, új lendületet a héten induló gyorsjelentési szezon adhat.
Nagy volt a lendület az év elején a világ tőzsdéin, azonban az elmúlt napokban már lassult az emelkedés, új lendületet a héten induló gyorsjelentési szezon adhat.
Remek a hangulat az amerikai részvénypiacokon a gyorsjelentési szezon kezdete előtt, a három legfontosabb részvényindex emiatt ma is újabb történelmi csúcsra tudott kapaszkodni. Az emelkedést Donald Trump nemrég elfogadott adócsomagja mellett a vállalati gyorsjelentésekkel kapcsolatos optimizmus is fűti: szakértők azzal számolnak, hogy az S&P 500 indexében szereplő cégek profitja 11,8 százalékkal nőtt a tavalyi utolsó három hónapban az egy évvel korábbi 8 százalékos növekedés után. A Dow Jones 0,4%-os, az S&P 500 és a Nasdaq pedig 0,1%-os pluszban fejezte be a kereskedést.
Jó volt a hangulat a nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön, amely részben az elmúlt napokban megjelent vártnál jobb európai és amerikai makrogazdasági adatoknak volt betudható, az energiaszektort pedig az egyre magasabbra kúszó olajár húzta felfelé. A kedvező befektetői hangulat a magyar tőzsde teljesítményére is pozitívan hatott.
Emelkedéssel zártak a tengerentúli irányadó tőzsdei indexek kedden, 2018 első kereskedési napján; az erősödést a technológiai papírok vezették.
13, 19, 23, 28, 36. Ezek nem a heti lottószámok, hanem néhány részvényindex, a német DAX, az amerikai S&P 500, a magyar BUX, az indiai Sensex és a kínai Hang Seng idei árfolyam-elmozdulása százalékban. Ezek a számok is jól mutatják, hogy jó éve volt idén a részvénypiacoknak, több rekord is megdőlt a világ tőzsdéin, és ha hiszünk a stratégáknak, a részvénypiaci szárnyalásnak még nincs vége.
Az év véginek megfelelő, alacsony forgalom mellett zajlik a kereskedés az amerikai tőzsdéken, mérsékelten emelkednek a vezető részvényindexek. A dollár gyengül, több nyersanyag ára ezzel párhuzamosan emelkedik.
Enyhe pluszokban zártak a főbb tengerentúli tőzsdeindexek szerdán, véget vetve a megelőző két kereskedési napot uraló gyengülésnek. A forgalom az időszaknak megfelelően alacsony volt.
Holnap szavaz az amerikai kongresszus Trump társasági adócsökkentéséről, a befektetők pedig többnyire arra számítanak, hogy sikerül keresztülvinni a törvényt, erre lehet legalábbis következtetni a tőzsde mai, rendkívül optimista zárásából.
Jó a hangulat a világ tőzsdéin, a vezető európai és amerikai részvényindexek is emelkednek a hét utolsó kereskedési napján. Talán meglepő, de a mai emelkedéssel az amerikai tőzsdék nincsenek új csúcson, ami a hét eleji esésnek tudható be.
Donald Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, a hírre átmenetileg jó hangulat lett úrrá az amerikai tőkepiacokon. majd beszakadtak az indexek, amint sorra jelentek meg befolyásos, nemzetközi vezetők elítélő döntései.
A legfrissebb elemzésében a Bank of America szakértői 15 olyan jelet sorolnak fel, amik arra utalnak, hogy a pénzügyi rendszer több szegmensében is lufik fújódnak. A bank befektetésekért felelős vezetője, Michael Hartnett szerint 2017 tökéletesen mutatta meg, hogy milyen egy jegybanki eszközvásárlási programokkal feltüzelt bika piac.
A befektetők egyértelműen az amerikai adócsomaggal kapcsolatos hírekre figyelnek, mivel az elmúlt napokban nőtt a valószínűsége annak, hogy a szenátus megszavazza az adótervezetet, nagyot emelkedtek az amerikai tőzsdék. Ma reggel még jó volt a hangulat, a délelőtt folyamán viszont nagy fordulatot láttunk, nagyot estek napon belül az európai tőzsdék, az amerikai nyitásra azonban visszahúzták őket. Az amerikai tőzsdékkel is elbántak a befektetők, miután Donald Trump volt tanácsadója bűnösnek vallotta magát.
Nem az a Fed dolga, hogy megvédje a befektetőket, mondta az amerikai jegybank egyik vezetője arra a kérdésre, mekkora részvénypiaci esést tolerál a jegybank, mielőtt közbelépne.
Jó a hangulat a világ tőzsdéin, annak ellenére, hogy Ézsak-Korea rakétáival már megint ráijesztett a világra. Az amerikai tőzsdék új csúcsra emelkedtek, a bitcoin pedig most először 10 000 dollár fölé ugrott, csak az elmúlt egy hétben közel 25 százalékot emelkedett az árfolyama. Az európai tőzsdék mérsékelten emelkedtek szerdán, a magyar tőzsde viszont gyenge volt, a Mol, az OTP és a Richter is esett.
Tegnap több európai részvényinex lefordult, és az amerikai tőzsdéken is mérsékelt esés rajzolódott ki, ma reggel pedig az ázsiai tőzsdék is estek. A hangulatromlás részben annak tudható be, hogy a Fed nagyobb részvénypiaci korrekció esélyére figyelmeztetett. A magyar tőzsde alulteljesítő volt csütörtökön, a meghatározó európai tőzsdék közül hullámzó kereskedést követően a párizsi börze teljesített legjobban.
A csütörtöki számottevő gyengülés után pénteken további kismértékű gyengüléssel zárták a napot a Wall Street vezető indexei.
Jó hangulat uralkodott ma az amerikai tőzsdéken, a vezető részvényindexek mind erősödést mutattak tegnapi záróértékeikhez képest. A nap végére a Nasdaq, az S&P 500 és a Dow Jones is folytatni tudta a több hete tartó pozitív trendet.
Emelkedéssel nyitottak az amerikai részvényindexek, amit egészen a zárásig sikerült megőrizniük. A befektetők már a holnapi, sűrűbb napra készültek, amikor is két fontos makrogazdasági adat közzététele mellett a Fed kamatdöntő ülésére is sor kerül. A Dow Jones és az S&P 500 0,1%-kal kapaszkodott feljebb a mai kereskedésben, míg a Nasdaq 0,4%-os emelkedésével új történelmi csúcson tudott zárni.
Az amerikai kormányzat még átgondolja a társasági adó tervezett csökkentését - értesült hétfőn a Bloomberg. A hírek hallatán a vezető tengerentúli tőzsdeindexek érezhető mínuszba csúsztak, és ott is maradtak a zárásig.
Jó hangulatban telt a kereskedés az Egyesült Államok tőzsdéin, az összes fontosabb index emelkedett és az olajpiac is ralizott. A Nasdaq egészen elképesztő, 2,2%-os emelkedést teljesített és közel 150 ponttal került feljebb, amire tavaly november óta nem volt példa.
Komoly ügyletek zajlanak a háttérben az ukránok döntése után.
Videón a képességdemonstráció.
Komoly gondok derültek ki a brit kormányváltás után.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.